Kegyeleti biztosítás

Temetkezési költségek

Ezen az oldalon:

Az életünkben nem csak az számít, ahogy élünk, ahogyan tesszük a dolgainkat, hanem az is, ahogy magunk mögött hagyjuk. A kegyeleti biztosítások, és az arról való gondolkodás, hogy mi lesz szeretteinkkel ha már egyszer mi nem leszünk, nem morbid dolgok: a TÁRKI reprezentatív piackutatása szerint a kegyeleti célú megtakarítás a hazai lakosság megtakarítási céljai közül az egyik legfontosabb, a felmérés alapján minden évben az öt leggyakoribb megtakarítás kötött van.

A kutatásban megkérdezettek több mint 17% említi megtakarítási céljai között a kegyeleti előtakarékosságot, ami körülbelül 1,1 millió ember!

Az elmúlás, történjen bármely okból, az életünk része. Hozzátartozónk, szerettünk elveszítése nemcsak érzelmileg állíthat megterhelő időszak elé: az fájdalom talán a legnagyobb, ha nem tudjuk számára biztosítani azt a tisztelet és törődést halálában, amelyet úgy érzünk, kötelességünk lenne számára.

Tudta, hogy egy temetés ára ma minimum 300 000 Ft, háromszázezer forint? A temetési költségek mellett az esetleges kórházi költségek vagy hiteltartozások is komoly kiadásokat jelenthetnek. Ha szeretné megóvni szeretteit az ehhez hasonló gondoktól, a kegyeleti életbiztosítás segíthet a megoldásban.

Középpontban az élet!

A megkötött szerződéssel biztos lehet abban, hogy a búcsúzással járó anyagi teher nem okoz majd problémát szeretteinek, s így az utolsó napokban sem kell anyagiakat emlegetni.

MIK AZ ELŐNYEI?

  • A biztosítás nem része a hagyatéknak, így ha a kedvezményezetteket név szerint megjelöli, nem kell a gyakran elhúzódó hagyatéki eljárás befejezéséig várniuk a kifizetésre.
  • A kedvezményezettnek a kifizetett összeg után öröklési illetéket sem kell fizetnie.
  • A biztosítási védelem élete végéig tart, 85 éves kora után biztosítási díjat sem kell fizetnie.
  • Mert időben gondoskodhat a végső teendők anyagi részéről.
  • Mert az Ön által meghatározott biztosítási összeget fizetjük ki halál esetén a kedvezményezettnek.
  • Mert nem szükséges hozzá egészségi nyilatkozat, vagy orvosi vizsgálat.

Kinek ajánljuk:

  • Azoknak, akik a jövőre gondolva előre megtervezik az elkerülhetetlen kiadásokat, és ennek érdekében a szerződés tartama alatt folyamatosan fizetik a szerződésben meghatározott díjrészleteket.
  • Azoknak, akik szeretnének előre gondoskodni a temetéssel, búcsúztatással járó kiadások megteremtéséről, ezzel segítve a hátramaradottakat, hogy az érzelmi veszteségüket ne tetézze anyagi probléma.
  • Azok számára, akiknek esetleg nincsenek közeli rokonaik, akik felvállalnák a végső kiadásokat.
  • Azoknak, akik egy nem várt időpontban bekövetkező szerencsétlen esemény esetére gondoskodni kívánnak családjuk anyagi biztonságáról, mentesítve őket a hirtelen nagyobb kiadás terhe alól!

Jó befektetések nem csak bankokban lehetnek!

Én sem kizárólag pénzügyi termékeket szeretnék Önnek javasolni, hanem olyan személyre szabott, kiforrott és stabil konstrukciókat a hálózatra folyamatosan áramot termelő napelem!

A napelem mint befektetés

A magyar városok, falvak és a táj néhány éve visszafordíthatatlanul megváltozott. Ugye Ön is észrevette, hogy mennyi családi ház tetejére kerülnek napelemes rendszerek? Természetesen ez nem véletlen. A szektor gyermekbetegségeinek kinövését követően, középtávon megtérülő, tervezhető lehetőséget kaptunk a kezünkbe.

Érdekli hogy milyen jogi szabályozások, technikai követelmények, áramszolgáltatói háttér szükséges ahhoz hogy ez a fajta pénzügyi konstrukció működjön? Szimplán csak szeretné tudni, az Ön számára milyen lehetőségek léteznek?

Egyeztessen időpontot

Nálam ennyire egyszerű ez az egész, ne halogassa a dolgot, kérje ingyenes konzultációm!

NÉV
Telefonszám
Name

Adatait a törvényeknek megfelelően, bizalmasan kezeljük. NAIH szám:
Én vagy kollégám hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot!

Bálint Sándor

Prémium Biztosítási tanácsadó

Több mint húsz éve foglalkozom biztosításokkal és pénzügyi termékekkel. Számomra tanácsadóként a legfontosabb, hogy a hozzám forduló ügyfeleknek olyan valódi megoldásokat javasoljak, amelyek átgondoltak, érthetőek, és tényleges segítséget jelentenek.

Szakmai karrieremben, és vas megyei közösségi tevékenységem során is, mindig törekszem arra, hogy bárki számára elérhető és nyitott legyek.

Találkozzunk a körmendi irodában prémium tanácsadóként biztos vagyok abban, hogy hasznos tanácsokkal tudok szolgálni. Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy saját pénzügyi tanácsadója legyen. És Önnek ez vagyok Én!