Önkéntes nyugdíjpénztár

Mikor kezdjük el az öngondoskodást? Nem lehet elég korán elkezdeni!

Ezen az oldalon:

Az önkéntes nyugdíjpénztárak – mint azt nevük is jelzi – a saját elhatározásból indított spórolásra szolgálnak (ma már persze ez tulajdonképpen a magánkasszákra is elmondható). Jelenleg ezzel együtt még az a jellemző, hogy az időskori takarékosság a munkáltatók által biztosított (ha biztosított) úgynevezett cafeteria rendszer keretében gyarapszik. A nehezedő körülmények miatt azonban ezen belül is egyre többen választják a gyors költést lehetővé tevő módokat. Aki olyan szerencsés, hogy jelentős a cafeteria kerete, ezen belül a cég 2015-ben legfeljebb havi 52,5 ezer forintot utalhat kedvezményesen önkéntes nyugdíjpénztári egyéni számlájára. Ehhez persze a tag maga is hozzátehet.

A pénztárak több mint tíz éves múltra tekintenek vissza, így már megkezdődtek a szolgáltatási kiadások is. Sokan szükségből számolták idő előtt fel megtakarításaikat. A kasszákhoz azonban egyre többen lépnek újonnan be, felismerve: érdemes félretenni idősebb napjaikra.

Az önkéntes pénztári hozam tíz év után vehető ki adó- és járulékmentesen. A tőke azonban ebben az esetben is csak jókora elvonással szabadítható fel. A pénztár százezer forintonként mintegy 16 ezret (szja) von le a kifizetésből előlegként, a megtakarítását felszámoló tagnak azonban több mint 21 ezer forint egészségügyi hozzájárulást még fizetnie kell. A százezer forintnyi pénz így 63 ezerre olvad. (A tőkerész adókötelezettsége a 10. év után évente 10 százalékkal mérséklődik.) 

20% SZJA visszatérítés és adómentesség

A saját egyéni befizetései (illetve az egyéb jövedelemnek minősülő adomány) után évi 20% adó-visszatérítést igényelhet az önkéntes pénztári egyéni számlájára, évente maximum 150 000 forint erejéig, amennyiben az önkéntes kölcsönös egészségpénztári befizetései után nem nyilatkozott adó-visszatérítésről. 

Ha a magánszemély az önkéntes pénztári, a nyugdíj-előtakarékossági és a nyugdíjbiztosítási nyilatkozatban is rendelkezik az adó-visszatérítésről, akkor az adóhatóság által átutalt összeg együttesen nem haladhatja meg a 280 000 Ft-ot. 

A kedvezménynek nincs jövedelemnagyságtól függő korlátja! A kedvezmény érvényesítésének további elengedhetetlen feltétele, hogy az adóévben megfizetett személyi jövedelemadója erre fedezetet nyújtson! 

Maximális adó-visszatérítést akkor igényelhet, ha éves befizetései elérik legalább a 750 000 Ft-ot. Adó-visszatérítésre jogosít az önkéntes nyugdíjpénztári számlájára teljesített egyéni tagdíjbefizetés, az egyéni számláján jóváírt támogatói adomány. 

Az adó-visszatérítés a rendszeres befizetésekkel együtt befektetésre kerül nyugdíjszámláján, melynek mindenkori hozama adómentes (nem kell kamatadót sem fizetni utána)! Befizetését a szokásos módon csekken, vagy átutalással  teljesítheti. A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel önkéntes nyugdíjpénztári szerződésszámát, vagy adóazonosító jelét.

Adómentesség

Az önkéntes pénztári számlán keletkező hozam adómentes, így kamatadó sem terheli.

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagság előnyei

Biztonságos
Az önkéntes pénztári törvény, illetve a Befektetési kormányrendelet szigorú befektetési szabályokat ír elő. A befektetéseket piacvezető pénzügyi szakértők kezelik.


Hozamot termel

A nyugdíjpénztári egyéni számlán lévő összeget a pénztár Vagyonkezelője – jogszabály által szabályozott módon – befekteti, az elért hozamokat a Pénztár a tag számláján negyedévente jóváírja. Az elért hozamok mentesek a kamatadó alól.


Nyomon követhető

A tag befizetéseit és az azokon elért hozamot a Pénztár a tag nevén vezetett számlán tartja nyilván; az egyéni számla egyenlegéről a Pénztár rendszeresen tájékoztatást küld. A tagi egyenleg, az éves adó-visszatérítésre jogosító befizetések, az elért hozamok a honlapon lekérdezhetők.


Portfólió választási lehetőség

A Pénztár által kínált befektetési portfóliók közül mindenki megtalálhatja hozamelvárásának és kockázatvállalási hajlandóságának leginkább megfelelőt. Az egyes portfóliók hozamait a Pénztár évente közzéteszi.


Kedvező költséghatékonyság

A Pénztár sávos, az éves befizetés mértékétől függően egyre kedvezőbb tagdíj felosztási rendszert működtet.


Rugalmas

A vállalt havi tagdíj bármikor változtatható, és lehetőség van eseti befizetésre is.


10 év tagsági jogviszony után felhasználható

Nyugdíjjogosultságtól függetlenül, a belépéstől számított 10 év letelte után a megtakarítások hozama adó- és járulékmentesen felvehető, valamint az aktuális számlaegyenleg 50%-a banki hitelfedezetként felhasználható.


Örökölhető

A Pénztártag törvényes örököse, illetve a tag által megjelölt kedvezményezett a tag halála esetén (adó- és illetékmentesen) örökli a felhalmozott megtakarítást.


Tagi kölcsön

3 éves pénztártagság után az aktuális tagi számlaegyenleg fedezetével, kedvező feltételekkel tagi kölcsön igényelhető.


Nem elidegeníthető

Harmadik személlyel szemben fennálló követeléskor nem idegeníthető el.


Folyamatos kapcsolattartás

Nagy hangsúlyt helyezünk Pénztártagjaink minőségi kiszolgálására, így ügyfélszolgálatunkat a kor kihívásainak megfelelően folyamatosan fejlesztjük.


Adókedvezmény

Az egyéni tagdíjbefizetésekre, valamint a munkáltatói támogatásként az egyéni számlán jóváírt adományok után 20% adóvisszatérítés vehető igénybe.


Nem lehet elég korán elkezdeni!

Mikor kezdjük el az öngondoskodást? Ha már 20 évesen havi rendszerességgel megtakarítunk, akkor több, mint 20 millió forintot gyűjthetünk össze 65 éves korunkig, miközben a befizetéseink tényleges összege alig több, mint 5 millió forint. Sohasem késő, de látszik, hogy az öngondoskodást a lehető legkorábban kell kezdeni.

Jó befektetések nem csak bankokban lehetnek!

Én sem kizárólag pénzügyi termékeket szeretnék Önnek javasolni, hanem olyan személyre szabott, kiforrott és stabil konstrukciókat a hálózatra folyamatosan áramot termelő napelem!

A napelem mint befektetés

A magyar városok, falvak és a táj néhány éve visszafordíthatatlanul megváltozott. Ugye Ön is észrevette, hogy mennyi családi ház tetejére kerülnek napelemes rendszerek? Természetesen ez nem véletlen. A szektor gyermekbetegségeinek kinövését követően, középtávon megtérülő, tervezhető lehetőséget kaptunk a kezünkbe.

Érdekli hogy milyen jogi szabályozások, technikai követelmények, áramszolgáltatói háttér szükséges ahhoz hogy ez a fajta pénzügyi konstrukció működjön? Szimplán csak szeretné tudni, az Ön számára milyen lehetőségek léteznek?

Egyeztessen időpontot

Nálam ennyire egyszerű ez az egész, ne halogassa a dolgot, kérje ingyenes konzultációm!

NÉV
Telefonszám
Name

Adatait a törvényeknek megfelelően, bizalmasan kezeljük. NAIH szám:
Én vagy kollégám hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot!

Bálint Sándor

Prémium Biztosítási tanácsadó

Több mint húsz éve foglalkozom biztosításokkal és pénzügyi termékekkel. Számomra tanácsadóként a legfontosabb, hogy a hozzám forduló ügyfeleknek olyan valódi megoldásokat javasoljak, amelyek átgondoltak, érthetőek, és tényleges segítséget jelentenek.

Szakmai karrieremben, és vas megyei közösségi tevékenységem során is, mindig törekszem arra, hogy bárki számára elérhető és nyitott legyek.

Találkozzunk a körmendi irodában prémium tanácsadóként biztos vagyok abban, hogy hasznos tanácsokkal tudok szolgálni. Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy saját pénzügyi tanácsadója legyen. És Önnek ez vagyok Én!